A nap sosem süt szebben, jobban. Az ég sosem kékebb. Minden olyan mint tegnap vagy tegnap előtt, kivéve hogy vissza kell mennem az iskolába..a szüleim utolsó kérése az volt felém hogy tegyem le az érettségit, én próbálok eleget tenni de nehéz.
Nem kapkodósra véve a figurát, felöltöztem. Nálam már a fekete szín és a fekete kötött pulcsim alap dolog. Eleget téve a saját öltözési stílusomnak feketébe csomagoltam magam a fekete körmöm, fekete orr pcm és fekete hajam mellé.
Unottan ültem fel a buszra annak is a legvégébe.
Mindenki bámul mint ha még láttak volna depressziós lányt ebben a világban.
A suli elé érve egy vettem egy mély levegőt majd tovább mentem, át a nagyobb bandát alakító emberek között. Persze hogy rögtön nekem estek.
-Cicám, szeretnél a menők közé tartozni?-kérdezte a legnagyképűbb fiú.
-Inkább a halál.-vigyorogtam önelégülten.
-Ez vadmacska, nem cica.-felelte a másik fiú.
-Tudjátok mit, ha holnap is itt fogtok állni a túlzott egotokkal elhozom a pisztolyom és nyugodtan fejbe lőhetitek magatokat.-mosolyogva végig nézve rajtuk majd elindultam.
-Mekkora szája van a kis kilencedikesnek.-vihogott a festett szőke csaj.
-Adjál hozzá még hármat..hozzá tudod adni ugye?-feleltem vissza se nézve.
-Most akkor hányadikos?-kérdezte a csaj mire a többiék kinevették.
-12.-es-mosolygott a nagyképű srác.
-Be kéne menni.-szólt a másik srác, majd csorda szerűen megindultak a nagyképű és a buta plázacica után.
Mikor felértem a terembe alig páran voltak bent így szó nélkül levágódtam a leghátsó padba a sarokba. Hallgattam a zenét és próbáltam minél lejjebb húzni a pulcsim ujját hogy biztos ne lássanak semmit belőlem. Mikor bejött a kint álló tömeg, sóhajtottam.
-Miért pont ebbe az osztályba kellett jönnöd?-áll elém a kis szöszi.
-Miért pont ebbe a világba kellett megszületned?
-Ezeket még megfogod bánni!-fenyegetett.
-Miért mit fogsz tenni? Nem jelölsz be facebookon? Nem lájkolod a profilképem? Nem köszönsz soha?.túlélem.-'mosolyogtam'.
-Nem én..puhh.-rácsapott az asztalomra majd leült elém.
-Szépen lekoptattad.-leült mellém egy szint úgy teljesen feketébe öltözött lány.
-Muszáj kezelni az ilyeneket valahogy.-bedugtam a fülest a fülembe mikor a kezén a pulcsiját felhúzva elém tette a kezét, hegek és friss vágások lepték be a csuklóját és az alkarját, akkor rá néztem majd felhúztam a saját pulcsim és mellé tettem a kezem.
Nincs olyan rész a kezemen ahol nincs heg vagy hegesedő vágás.
-Ez elég mély.-mutatott egy friss vágásra.
-Tegnapi.-'mosolyogtam'.
-Szint úgy.-mosolygott miközben próbálta vissza húzni a pulcsija ujját.
-És miért csináltad?-kérdeztem.
-Hát, szerelmi problémák, pár napja szakítottunk a barátommal és eléggé megviselt.-felelte nyugodtan.
-Enyhe depresszió.
-Tessék?-úgy nézett rám mint egy idiótára.
-Ez egy betegség, ennek is különböző fokozati vannak, nálad enyhe depresszió van. Ami annyival jár hogy ugyan hangulat zavaraid vannak, fáradékony vagy és elveszteted az érdeklődésed dolog felé, de nem érzed hogy minden remény elveszett volna.
-Azta ezt eddig senki sem mondta, és ezt te honnan tudod?-teljesen lenyűgöztem.
-Pszichológusnak készülök.-feleltem.
-És ha nálam enyhe, nálad milyen a depresszió?
-Súlyos depresszió pszichotikus tünetek nélküli depresszió. Nem bírom az olyan dolgokat amik mindennap ugyan olyanok, depresszív hangulat, kedvetlenség, szorongás, bűntudat, önvádaskodás, döntésképtelenség..és a halállal kapcsolatos visszatérő gondolatok, cselekedetek..jellemeznek.-'mosolyogtam'.
-És ez a legdurvább?
-Nem, ennél van egy fokkal rosszabb amiben pszichotikus tünetek is közrejátszanak, igazából ugyan azok mint nálam csak ehhez társul a hallucináció, téveszmék.
-Ez nagyon durva hogy ennyit tudsz a depresszióról. És tényleg gondolkodtál már a halálon?-faggatott tovább.
-Nem csak gondolkodtam, 4x próbáltam meg öngyilkos lenni de mindig ott volt valaki aki segített a végén.
-Mint például?
-Gyógyszerek és pia..az akkori barátom épp rám talált. Leakartam ugrani egy tetőről de pont hívott, aztán a régi módi felakasztom magam hát ez még kiskoromban volt..apukámék állítottak meg. Aztán van egy pisztolyom..fejbe akartam magam lőni de nem volt benne golyó..szóval igen.-feleltem eleget téve a kérdésének.
-Na mi van te depressziós kislány, rátaláltál a flegma hercegnőre?-hátra fordult a kis szöszi.
-És te a volt barátod miatt vágod magad?-kérdeztem 'mosolyogva'.
-Igen, tudod mindenem meg van. A szüleim, a testvéreim, gyönyörű kishúgom, tényleg mindenem, és imádom magam. De igen hiányzik a barátom.-sajnáltatja magát?
-Most állj fel és menj el innen.-kicsit felidegesített a csaj.
-Most miért vagy ilyen?-kérdezte ledöbbenve.
-Mert nem tartozol az én világomba, takarodj már innen kérlek.
-Jól van már na..-felállt majd otthagyott.
Miért is hittem hogy neki is olyan az élete mint az enyém? A családom elfordult tőlem, a barátaim megutáltak, a barátom kidobott..és ezekért ki a felelős? HÁT ÉN. Ki más.
Adom itt a boldog, flegma lányt és igazából senki nem lát át a maszkon..belülről emészt fel minden. FÁJ! Mindegy Naomi, ülj egy helybe mosolyogj és flegmázz így nem látják hogy fáj. Bejött a tanárnő első órára, természetesen ofő, ki más?
-Naomi White?..jól látok?-kérdezte közömbösen a tanárnő.
-Igen tanárnő, teljesen jól lát.-feleltem.
-Mit szél hozott vissza téged ide?-kérdezte flegmán.
-Azt előbb tetszett mondani, a szél.-ha már flegma én miért ne?
-Semmit sem változott, Naomi.-suttogta.
-Ő az a csaj aki sose járt be?-kérdezte valaki elölről.
-Igen ő az.-felelte az ofő.
-Kikérem magamnak, az első két hétre bejártam.-'mosolyogtam'
-Igen és félév eleje van.-mondta az ofő.
-Kicsit elaludtam.-folytattam a lekezelő beszédet.
-Ennyit aludnál?-fordult hátra a pláza cica.
-Kicsit álmos voltam.-'vigyorogtam'
-A lényeg hogy ő Naomi az örök logó.-mosolygott az ofő.
Ez a nap is rettentő lassan és unalmasan telt el. A sok 'mosolygás' és az 'erős lány' mutatása kifárasztott. Haza fele már könnyekkel a szememben mentem lehajtott fejjel. Mikor haza értem anyát kerestem.
-ANYA!..APA!..JEREMY!.-kiabáltam mint egy idióta.
-HOL VAGYTOK?-a földre zuhantam zokogásom közepette.
Összekuporodtam a földön majd ránéztem az asztalra, egy papír volt rajta.
Nehezen oda kúsztam majd mohon neki estem a soroknak.
'Naomi...
Nekünk ez nem megy így tovább, melletted.
Nem bírunk rád sem lányunkként nézni. Nem felelsz meg az elvárásainknak ellentétben a bátyáddal, ő volt végig a legjobb és a legszebb te csak egy utánpótlás voltál ami kár volt. Elvetted a bátyád elől azt a 9 hónapot amíg veled bajlódtam.
Életem legrosszabb 9 hónapja volt. Sosem foglak tudni lányomként szeretni téged, mikor rád gondolok csak rossz jut eszembe. A házat búcsú ajándékként megtarthatod de neked kell fizetned mindent, egyedül. Mi elköltözünk, lehető legmesszebb tőled.
A bátyád ugyan azt üzeni mondjam meg hogy szeret téged és továbbra is húgaként tekint rád..de nem fogtok találkozni SOHA TÖBBET! Rossz hatással vagy a mi kis Jeremynkre. Te egy rossz, gonosz lány vagy nem vagy a családunkba való. Apád azt üzeni hogy reméli egy hamar megfogsz változni mert így nem vagy életre való.
Én pedig annyit üzennék hogy semmi keresni valód nem volt soha sem a családban.
-A távoli rokonaid akik inkább letagadnak.'
-Ez valamiféle rossz vicc?-kiabáltam hátha csak a reakciómra kíváncsiak.
De senki sem felelt. A szobák üresek, a szekrények üresek. Itt hagytak.
Az a fájdalom ami akkor elért...Rettentően fájt...megkellet szüntetnem.
Fel álltam a földről..majd a fürdőbe rohantam. Kivettem a szokásos pengét majd vágásokat ejtettem a kezemen. Mikor végig húztam rajta a pengét egy pillanatra nem fájt belül semmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése